Ha éppen nem vágytok mediterrán falatokra, akkor egy jó hamburgerrel is csillapítani tudjátok éhségetek. Malaga nagyváros, így ez az amerikai világuralomra törő finomfalat is megtalálható itt. Néhány étterem pedig egy kicsit spanyolisította a kínálatát.
Goiko hamburguesería
A Kevines sorozatos hamburgereit imádom. A húst nem egyben, hanem apróra felvágva a többi összetevővel együtt sütik ki, így semmi sem marad nyersen. Ráadásul jamón serrano-s változata is van.
A hamburgeres igen méretesek és mindig sültkrumplival (vagy kérésre édesburgonyával) és egy szósszal együtt jönnek. Kevin burgereken kívül pedig számos hamburger van még kecskesajttal, guacamoléval vagy éppen hagymakarikákkal.
Nekem az egyik kedvenc hamburgeresem, közel van a központhoz (na meg a régi lakásunkhoz), a Corte Inglés bevásárlóközponthoz, az étterem többnyire nyugis, mert egy másik kisebb bevásárlóközpontban van és nem utolsó sorban, mert isteni finom a hamburgerük. Sőt, egy ideig lehetett tequeños burgert kérni, amikor a bucik helyett kettő bundában sült sajtba teszik a buciba valókat.
Cím: Calle Armengual de la Mota 12, 29007, Málaga
Árkategória: €€-€€€
Weboldal: Hamburguesería GOIKO en CC Málaga Plaza – Haz tu reserva
Gottan Grill
A tetszetős neve tetszetős hamburgereket takar. Számomra a legjobb hamburgeres (Goiko-val versenyben). Ettől az étteremtől ne várj semmi megszokottat, mert nekik vannak a legfurcsább hamburgereik. Van robbanócukorkás, gyömbéres bacon-ös szószos, kolbászlekváros vagy éppen foie-s. Minden hónapban készítenek egy különleges burgert, amit a hónap burgerének hívnak. Ha emellett az étterem mellett teszed le a voksod, akkor mindenféleképpen kérdezz rá.
Mindezekmellett az elhelyezkedése is korrekt, mivel a központban van, nagyjából 5 percnyi sétára a Plaza de la Merced-től. A hely kialakítása fantasztikus, igazán egyedi hangulatú és fantasztikusak a dekor elemek. Az árai pedig normálisak, olyan hamburger árak vannak.
Cím: Calle Álamos 12, 29012, Málaga
Árkategória: €€
Black Label Urban Grill
Még egy hamburgeres, amit érdemes kipróbálni. Habár itt kevesebbszer fordultam meg, de úgy érzem többet kellene. Itt van ugyanis hamburger rabo de toro-ból (bikafarkinca), sajttal töltött húsos, trufás vagy éppen sült kecskesajtos. Mind a kettő tipikus eleme a spanyol gasztronómiának. De emellett van még nachos, krokettek (ismét nagyon spanyolos), saláták és különböző sült húsok.
A hely kialakítása kicsit olyan vadnyugatis, Amerikára emlékeztet, ahogyan a neve is. A jó benne, hogy ez is közel van a Plaza de la Merced-hez, úgy 2 percnyire gyalog. Az étlapján pedig nem csak hamburguerek, de más finomságok is vannak, mint a nachos, krokettek, saláták, hot dog-ok és persze desszertek.
Brunchit
Amennyiben egészséges hamburgerre vágysz, akkor a Brunchit a te helyed. Igazából ez egy reggeliző hely ebédre. Csupa egészséges összetevőkkel, gyümölcsökkel, zöldségekkel, teljes kiőrlésű kenyérrel és sok finomsággal várja az éhes látogatókat. Emellett kínálnak tojásos omlettet, joghurtot és édes/sós amerikai palacsintát is.
Számos smoothie-juk is van, kávékülönlegességek (rózsaszín vagy éppen kék kávé) és gyümölcslevek is szerepelnek még az étlapon.
Cím: calle Alcazabilla, 15, 29015, Málaga, calle Alhóndiga, 2, 29005, Málaga és calle Carretería, 46, 29008, Málaga
Árkategória: €€-€€€
Weboldal: Brunchit Coffee and Kitchen
La Fábrica
Nem a legburgeresebb hamburgerező, de az egyedisége miatt megbocsátható neki. Úgy gondolom, hogy ez egy kötelező állomás Malagában, mivel ez egy sörfőzde. Egy nagyobb része étteremként funkcionál, vannak sörkóstolók és bemutatók, koncertek, kiállítások és persze hamburgerek. A legfeltűnőbb hamburgerük az a La Fábrica, amiben sörben karamellizált hagyma és jalapeño is van.
Az étterem a Soho negyedben található, a központ mellett közvetlenül, így nem kell a világ végére mennünk miatta.
Ami pedig az étlapot illeti, nem a legolcsóbb kategóriás étterem, de egy sör egy kis tapas-szal nem annyira drága, viszont a hangulat miatt nagyon megéri.
Cím: calle de Trinidad Grund 29, 29001, Málaga
Árkategória: €€-€€€
Weboldal: La Fábrica de cerveza artesanal Cruzcampo en Málaga (lafabricadecerveza.com)
Burger Food Porn
A legújabb hamburgeres Malagában, a Soho negyedben, közvetlenül a La Fábrica mellett. Egy étterem, amely Sevilla meghódítása után, most Malagát vette célba. Maga az étterem, a hamburgerek íze és az ára teljesen rendben van. A hamburgerek nincsenek túltolva az összetevőkkel, mindenből annyi van benne, hogy még érezni és ízlelni lehessen a többi öszetevőt. Így elkerülhetjük a túlevést.
A központhoz való közelsége miatt remekül beleillik egy egynapos városnézésre, és utána jöhet egy kis sör a La Fábrica-ban.
No Piqui
Ha még nem lett eleged a hamburgerekből, akkor itt van még egy étterem, ahol megtöltheted a pocakod eme finomsággal. Ennek az étteremnek a temitikája nagyon hasonló a Brunchit-hez, itt is az egészséges és bio ételeken van a hangsúly. Rendben, többnyire egészséges ételeken, mert az étlapjukon hamburger is van: pizzatésztában, injekciós szósszal, sült kecskesajttal és banánnal vagy éppen egy jó vegánburger. Emellett pedig nachos, sültkrumpli, quesadillas, különböző szendvicsek, pizzák és bowlok is megtalálhatóak az opciók között
Ami pedig a térképen való elhelyezkedését illeti, a városközpontban található az egyik sétálóutcában.
Az étterem a Soho negyedben található, a központ mellett közvetlenül, így nem kell a világ végére mennünk miatta.
Ami pedig az étlapot illeti, nem a legolcsóbb kategóriás étterem, de egy sör egy kis tapas-szal nem annyira drága, viszont a hangulat miatt nagyon megéri.
La Calle burger
Egy másik nagyon jó hely egy finom hamburger elfogyasztására. Ennek az étteremnek az elhelyezkedése egy fokkal jobb, mivel közelebb van a központhoz. Az étlapát tekintve kicsit szélesebb választékkal rendelkezik, mint a Goiko, mert itt vannak szendvicsek, tex-mex-ek és saláták. Habár a hamburgerek valamelyest egyszerűbbek, ízre nagyon finomak.
Cím: Calle Mosquera 3, Málaga
Árkategória: €€
Weboldal: Sandwiches – La Calle Burger
Telefonszám: + 34 951 46 58 72