Teatro romano, avagy így néztek ki a régi színházak…

Malagába látogatók városnézés szempontjából igen szerencsések, hisz a város gazdag történelmi és kulruális emlékművekben. A következő emlékmű, amit be szeretnék mutatni az nem más mint a teatro romano (római színház). Közvetlen az Alcazaba mellett helyezkedik el, így bármely városnézési tervbe könnyen illeszkedik, hisz túl sokat nem kell sétálni, hogy meg tudjuk nézni.

Teatro romano? De mit is kell tudni róla?

Lényegében ahogy a neve is mutatja ez egy művelődési ház volt, amit a mai napig használnak. Igen, szerencsére a mai napig, különféle flamenco és más tematikájú előadásokat szoktak rendezni a nyár folyamán. Sőt, idén Karácsonykor (2019), a színház feletti falakra vetítettek ki egy aranyos kis mesét, amit fényshow követett.

A színház gyökerei a múltban

A Római színház Cayo Julio César Augusto császár idejében épült, mely az akkori korra jellemző építészeti trendet követte. Sajnos az I. és III. században kőbányaként volt használva, hogy újraépítsék és megerősítsék az Alcazaba falait és belső felét. Számos oszlop, ülőhely és kő lett elmozdítva innen, hogy az fellegvár újjáépítése sikeres legyen. Ezek után századokig el volt temetve, nem csak a föld alá, hanem az emberek emlékeiben is. 1951-ben megkezdődtek az ásatások és újból napfényt látott. 3 fő részt különböztethetünk meg: a lelátó részt, a zenekar helyét és a színpadot.

1960 és 1963 között Pons Sorolla építész restaurálta a lelátó részt. Ezt követően 1988-ban elfogadták és nyilvánosságra hozták, hogy a Levéltári palotát és könyvtárat lerombolják, hogy be tudják fejezni az ásatásokat és a helyreállítási munkákat. A munkálatokat viszont csak 1995-ben kezdték el.

Ezek az ásatások felfedeztek egy földalatti részt, melynek szerepére két tippjük volt: lehetett egy nagy raktár  vagy egy talajművelés helyszíne, mely a római gyárakkal volt kapcsolatos a IV. és V. században. A padlói hidraulikus habarccsal voltak befedve és központi oszlopokkal alátámasztva, melyeket a színház lelátóterén helyezkedtek el. Ennek megépítése volt a felelős, hogy a római színház elvesztette a kétharmad részét a déli résznek, vagyis a lelátó nagyját.

A római színház megmaradt 1/3-a

A legtöbb kutatás/tanulmány úgy gondolja, hogy a színház gyökerei vagy eredete a vadászattal kapcsolatos mágikus rituálék fejlődésében keresendőek, pont mint a barlangrajzok esetében, vagy a mezőgazdasági betakarításoknál, amik – a tánc és a zene megjelenése után- autentikus drámai szertartásokká váltak, ahol az isteneket imádták és a közösség szellemi elveit fejezték ki. Úgy fest, hogy a szent megnyilvánulás ezen karaktere egy közös faktor a színházak megjelenésével minden civilizációban.

A teatro romano struktúrája

A római színház egy tipikus római birodalmi épület, megy általánosságban számos másik birodalmi provinciában is megtalálható volt, és melynek használati célja a színházi cselekedetek interpretációja a klasszikus időszaknak. Eme típusú színházak megörökölték a görög színházak alapfunkcióit, míg számos különböző elemet is bevezettek. Kezdetben fából épültek, majd csak 52-ben ( Krisztus előtt) Pompeyo rendelte el az első kőből épült színházat Rómában.

A különbségek a görög modellektől, hogy egyenes talajra  építették őket és több különböző, kőből készült emelettel rendelkeztek. Hogy javítsák a színház akusztikáját, az orkesztra félkör alakú kialakítást kapott, és az előadásokat/műsorokat egy emelvényen, pulpitumon, mutatták be, amelyet a modern színpadok eredetét képező ősi skene előtt emelték.

A lelátótér szerkezete

A frons scaenae egy hatalmas többlépcsőzetes homlokzat, amely a színpad háttereként szolgált. A lelátó tér 3 részre osztható: ima (alsó), media (középső) és suma (felső). Az alsó, a színpadhoz legközelebb eső résznél ültek a fontos emberek, mint szenátorok és az előkelőség, a középső részen a köznép és a legfelső részen a nők és a rabszolgák foglalhattak helyet. A színház egyfajta módja volt a szórakozásnak  és hogy jól érezzék magukat.

A 3 fő rész mely megmenthető volt az ásatásoknak köszönhetően:

  1. Lelátó: Olyan része a színháznak, amely a nézők elhelyezéséért, leültetéséért volt felelős, volt kialakítva. 31 méter sugarú és 16 méter magas félkör alakú lelátó tér. Lépcsőkkel különböző szekciókra bontották.  Az ülőhelyek, alulról kezdve és koncentrikusan, három kategóriába sorolhatóak: az alsó lelátótér, a középső lelátótér és a felső lelátótér, mindez folyosókkal elválasztva. A különböző zónákat boltíves kapukon és folyosók keresztül voltak elérhetőek.
  2. Orkesztra: Félkörívű rész a színpaddal szemben, ahol a fontosabb személyek ültek, a kórus helye és ahol oltárt emeltek Dionisio tiszteletére.
  3. Proscaenium: Itt szerepeltek a színészek, a pódiumon elhelyezkedő, a orkesztra és a díszes háttér (Scaenae frons) között. A legközelebbi részét az Orkesztrához, bizonyos esetekben a legmagasabb is, pulpitumnak hívták. A felszínét fával fedték le. A pulpitum alatt helyezkedett el a hiposcaenium, egy rejtett kamra különböző mechanizmusoknak és dekorációknak.  Az orchestra előtt és a színpad között pedig a Frons pulpiti helyezkedett el. Számos különböző tervezést kapott a századok során.
Left ImageRight Image

Végezetül

Remélem mindenki örömét leli a római színházban, ahogy azt már sokan tették a fénykorában. Talán nem a legjobb formában maradt ránk, de varázsából mit sem vesztett, és én nagyon szerettem beülni oda és nézni, ahogy jönnek mennek az emberek.

Hasznos információk

Nyitvatartás

Nyáron (Június 1-től Szeptember 30-ig)

Hétfőtől vasárnapig: 9:00-20:00

Télen (Október 1-től Május 31-ig)

Hétfőtől vasárnapig: 9:00-18:

Zárva: Január 1, Február 28 és December 25

Belépőár

A belépés teljesen ingyenes.

Megközelíthetőség

Közvetlenül az Alcazaba mellett található, így a Calle Alcazabilla felől tudjuk megközelíteni. A bejárata az Alcazaba bejárata mellett található balra. Legjobb, ha az erődítmény meglátogatása előtt pihenünk egy pár percet a régi színház ülősorain és élvezzük a kilátást.

Pontos cím

Calle Alcazabilla 8, 29012, Málaga

Látogatás hossza

Hát ez egy jó kérdés, ha valaki szeret kényelmesen csak úgy egy padon leülni és beszélgetni, akkor elég hosszú látogatás lehet. Van egyfajta varázsa ott ülni és nézni ahogy az emberek jönnek mennek (és pár tucat képet csinálnak rólunk). Viszont akik inkább csak megnéznék, 10 perc maximum elég rá. Ne felejtsünk el csinálni egy képet kívülről és belülről.

Tutitipp

  • Ha szemben állunk a római színházzal, jobbra tőle található egy sötétbarna színű kis épület, egy interpretációs központ. E mellett bal oldalon található egy lépcsősor, mely egészen az Alcazaba faláig vezet fel. Van ott egy Malaga felirat is, amelyből hiányzik az „l” betű, oda kell nekünk beállnunk. A felirat mellett van egy lépcsősor, mely a fenti kilátóhoz vezet, onnan még jobban belátni a római színházat.

A történelmi háttér eredeti forrása itt érhető el.

Ajánlott olvasmány