Muelle Uno, az élettel teli kikötő…

Malaga legjobb kilátásaival a Muelle Uno egy kis darab mennyország a földön. A városra és a tengerre néző élénk bevásárlóutca egyedülálló vásárlási, szabadidős és gasztronómiai élményt kínál az odalátogatóknak. Sétáljunk csak végig ezen a pálmafákkal szegélyezett nyüzsgő utcán, vagy üljünk be egy étterembe és gyönyörködjünk a tengerre és a városra nyíló kilátásban. Ha már ott vagyunk, menjünk el egy katamarán hajós kirádulásra és nézzük meg a naplementét.

Viszont a Muelle Uno sem volt mindig ilyen, egészen fiatal sétálóutca és igazából a kikötő nélkül létre sem jöhetett volna.

A Muelle Uno történelme

A történelem folyamán Malaga földrajzi elhelyezkedése tette lehetővé, hogy a város, és elsősorban a kikötő, egy fontos találkozópontja legyen a Föld minden tájáról érkező hajóknak. E fontos szempont miatt indult fejlődésnek a kikötő, elnyerve szépen lassan a mai alakját.

A római időktől kezdve -pontosabban a Flavia dinasztiától- a kellemes klíma és a kereskedelemi lehetőségek, melyet eme pici kikötő ajánlott, magától értetődően vonzotta magához a látogatókat. Az idő múlásával több hajó érekezett a kikötőbe, velük együtt több kereskedő, így érthető, hogy kikötő jelentősége is nőtt. A Középkorban a kikötő már kulcsfontosságú volt Malaga fejlődésében és növekedésében, köszönhetően az Észak Afrikához való közelségének, és ezzel járó kereskedelmi fejlődésnek.

XVI. században már mindenki számára szembetűnő volt, hogy a kikötőre ráfér egy kis fejlesztés. A malagai lakosok ezért egy petíciót nyújtottak be II. Felipe királynak, hogy elkezdődhessen az új kikötő megépítése. 1588 január 1-én letették az első követ. A következő évszázad folyamán a kikötő és a dokk állandó változásokon és kiterjesztéseken ment keresztül, vitathatatlanná téve ezáltal a kikötő gazdasági jelentőségét.

A változás szele

A Muelle Uno -n található kápolna
A Muelle Uno-n található kápolna.

A XVIII. században az egyik legfontosabb változás következett be: III. Carlos király parancsára lebontották a várfalat, mely a várost elválasztotta a kikötőtől, így a malagaiak szabadon látogathattá a tengert. Sőt, megnyitották a kereskedelmi csatornát Amerikával, ami még egy hatalmas lépést jelentett a város fejlődésében. Ettől a korszaktól kezdve a La Capilla (Kápolna) is egyike a Muelle Uno jelképeinek. 1725-ben avatták fel, majd a történelem során számos alkalommal lebontották, majd újra és újra felépítették, kőről kőre, hogy megváltoztassák a helyét. A Kápolna eredetileg a Nuestra Señora del Mar nevet viseli, egy kis 8×8 méteres kápolna. Az alsó részen egy képet helyeztek el Szűz Máriáról, és a felső részen lakott a káplán.

Muelle Uno Farolája
Malaga büszkesége: La Farola

1817-ben elkészült Malaga szeretett és különös Farola-ja, a pici világítótorony. A 38 méter magas, Joaquín María Pery által tervezett világítótorony fáradhatatlanul világítja be a kikötőt már 200 éve.

Ezt követően évtizedekig tartó instabilitás és bizonytalanság következett be a sárgaláz megjelenése miatt.

Az utolsó kikötővel kapcsolatos fejlesztési projektet R. Yagüe vitte véghez 1876-ban. Ennek a tervnek az volt a célja, hogy teret nyerve a tengerből, kiterjesszék a kikötő területét, lehetővé téve ezzel a Parque de Málaga (Malaga Park) megszületését. A park közelebb hozta a mólót a polgárokhoz, és napjainkban egyike Malaga ismertetőjegyeinek.

Egy új fejezet kezdete a Muelle Uno életében

Miután véget ért a Polgárháború , a kikötő lassan, de biztosan fejlődésnek indult. Már a XXI. században érzélkelhető volt a változás. Ugyanabban a történelmi városrészben, két különböző funkciójú kikötő létezett egymás mellett, de megtartva kulcsfontosságú szerepét a kikötőnek a város életében. Így született meg a Muelle Uno, melynek mindenkori célja, hogy a tengert közelebb hozza a malagai emberek mindennapi életéhez.

Muelle Uno a távolból
A Muelle Uno a kikötő elejéből nézve

A 2011-es megnyitása után, a Muelle Uno a város kulturális életének elengedhetetlen részévé vált. Mivel a zene a spanyolok létének fontos részét képezi, ezért itt folyamatosan találasz különféle koncerteket, művészi foglalkozásokat, gyerekprogramokat, nyári mozit, színházat, kézműves vásárokat…

Muelle Uno egyik látványossága a Pompidou múzeum, az első Franciaországon kívül. Itt mindenki megtalálja a saját ízvilágának megfelelőt, legyen szó művészetről, gasztronómiáról vagy éppen vásárlásról.

Éhségcsillapító helyek a Muelle Unon

Hamár gasztronómia, a Muelle Uno-n rengeteg étterem megtalálható: Burger King, Angus – argentín ételek, Tasty Poke – hawaii stílusú ételek, Godoy marisquería – avagy minden ami hal, Chopp gyorsétterem, KFC, Ilaollao jégkrémes, José Carlos García – Michelin csillagos étterem, Hard Rock, Amigos – indiai és mexikói ételek, Gorki tapas bár, La Sureña cervecería – sörös tapaszos bár, Saloniki – görög ételek, 100 Montaditos – sok miniszendvics, Plaza – spanyol ételek, The Good Burger hamburgeres, Toro – spanyol gasztronómiai étterem, La barra – mediterrán ételek, Cónico – jégkrémes, Gaucho Grill steakház , O Mamma Mía olasz étterem, La Tagliatella olasz étterem.

Muelle Uno sétáló utca
Muelle Uno sétáljó utcája

A tapason túl, avagy tudtad hogy…?

  1. Az egyetlen világítótorony a spanyol félszigeten, aminek nőnemű főneve van, az Malagában található, és nem más mint a Farola. Eredetileg a világítótorony egy hímnemű szó (Faro), viszont a Malagában található nőnemű, vagyis Farola.
  2. 1993-ban elhagyta az utolsó „farero” (gondnok, aki a világítótoronyban lakik) a Farolát. A GPS megjelenésével már nem volt szükség a világítótoronyra, sem a benne lakó őrre, vagy farero-ra.

Hasznos információk

Nyitvatartás

Egész évben nyitvatart. Az éttermek és a boltok nyitrvatartása változhat évszaktől függően. Számos kirakodóvásár és kisebb vásárok vannak az év folyamán ott.

Megközelíthetőség

A Székesegyháztól olyan 10-15 percnyire van gyalog. Vele egyhuzamban található a Paseo del Parque, egy kis parkosított rész pálmafákkal és zöld papagájokkal. Vagy odafelé vagy visszafelé, de mindenféleképpen iktassuk bele az utunkba.

Elérhetőség

Honlap angolul: https://www.muelleuno.com/en/

Pontos cím

Paseo de Muelle Uno, 29016, Malaga.

Tutitipp

  • Például Hard Rock Café felső teraszáról beláthatjuk az öblöt. Míg a Toro étteremben tipikus spanyol ételeket szolgálnak fel. Kedvencem a 100 Montaditos, ahol számos kis szendvicset próbálhatunk ki, nagyon baráti áron. Saloniki-ben pedig tipikus görög ételeket kóstolhatunk meg – ha éppen ehhez lenne kedvünk és a spanyol ételek nem jönnek be annyira. The Good Burger egy egészen jó kis hamburgeres, viszonylag jó árakkal. O Mamma Mía egy olasz étterem, biztos van ott lasagne.  La Sureña cervecería egy étterem-söröző (nem olyanok, mint az otthoni kocsmák, igazság szerint ezt a blog miatt találtam meg és már alig várom, hogy megnézzük! 🙂 A halak szerelmesei próbálják ki a Godoy marisqueríat.
  • Az öbölben 15-20€- ért elmehetünk hajókázni egy katamaránon, az ár tartalmaz egy pohár pezsgőt vagy egy pohár üdítőt. Választhatunk romantikus naplemente nézés egy kis delfinlessel egybekötve, vagy napközben egy hajóról ugrálós kiruccanás között.

Ha szeretnél hasonló bejegyzéseket olvasni, akkor itt megteheted: Málaga legfontosabb látnivalói.

Ajánlott olvasmány