Karácsony és háromkirályi ünnepek 2025

Közeleg a karácsony, mégha nem is szokott havazni Malagában, azért a karácsonyi hangulat itt is megvan. Ahogy minden évben és igazából évről évre egyre több mindennel, Malaga idén is tárt karokkal és számos programmal kedveskedik a kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Piacok. koncertek, a híres különleges világítás és fényshow, jellegzetes gasztronómia, betlehemes útvonal, zambombák…

Úgy érzem, hogy évről évre jobban megy a spanyoloknak a tervezés, mert már nem ez az első eset, hogy viszonylag időben közzétesznek egy programtervet.

Karácsonyi világítás

Idén a Larios utca híres fény showját és megvilágítását november 28-én kapcsolják először fel. Ezzel hivatalosan is kezdetét veszi a malagai Karácsony. Ez az emblematikus világítás egészen a Háromkirályok ünnepéig velünk mara. Viszont nem csak a főutca kap majd a karácsonyi dekorációból, hanem közel 500 utca, tér és körforgalom.

A karácsonyi fényjátékot három időpontban tudjuk megtekinteni: 18:30, 20:30 és 22:00 (kivéve december 24 és 31).

Idén a Larios utca díszítését nagy fénylő medálok uralják majd, amelyek a zenével szinkronban felcsillannak, látványos és hangzatos karácsonyi show-t nyújtva. Az installáció összesen 16 csillagból, 32 oldalsó oszlopból, valamint 32 sávból vagy fénynyalábból áll.

Ezenkívül a Larios utcára merőleges utcák új díszítőelemeket kapnak, amelyek a fő dizájnhoz kapcsolódnak: a Betlehemi titok képi ábrázolását fogják bemutatni. 

A legkiemelkedőbb utcák, azok a Calle Larios és az Alameda Principal, valamint idén is a katedrális a videóvetítés miatt.

Videomapping a katedrális tornyán

A katedrálisra vetített videomapping is új előadással debütál, „Az álmok halásza” címmel. Egy saját, erre az időszakra jellemző történet, melynek szereplőit egy egyedi és malagai mesterség ihlette: a cenacheros. Így ez a karácsonyi történet tisztelgés lesz előttük. A vetítést a katedrális lekopott torony homlokzatán, a délre néző oldalon, a Molina Lario utcában tartják majd.

A megnyitóra 2025. november 29-én kerül sor, és az előadások időpontjai 19:00, 20:30 és 22:00 óra, minden nap január 4-ig 2026-ig, kivéve december 24-ét és 31-ét.

Vetítések a malagai Városháza homlokzatán

A 2024-es sikeres debütálása után idén is kap karácsonyi világítást a Városháza homlokzata. Csillagok, karácsonyfadíszek és különféle hagyományos ikonok és motívumok lesznek láthatók, folyamatosan ismétlődve. November 29-én nyílik, ugyanabban az időbeosztásban, mint a Larios utcai fényshow.

„Egyedi” dekoráció a San Juan utcában

A San Juan utca szintén megújítja egyedi dekorációját, amely három megvilágított térre osztja az utcát. Először is ott található az úgynevezett Barokk álom zóna, ahol 9 kristálycsillár leng a levegőben, mint ékszerek, amelyek alkotóik szerint „nosztalgiát és az ünnepek varázsát idézik”. A második rész a Viktoriánus nosztalgia, ahol 15 kézzel készített és díszített viktoriánus stílusú drótcsillár lesz, valamint girlandok. A harmadik terület a Téli suttogás, ahol 100 méternyi világító girland kígyózik az erkélyek között, és mohából és csipkeszövetből készült lámpákat borít, amelyek kézműves és varázslatos hangulatot kölcsönöznek az utcának.

Alice Christman, Jardín de la Concepción fényei

Ugyanakkor, amikor kigyúlnak a Larios utca fényei, a Jardín Botánico-ba is megérkezik a Karácsony. Idén a világítás témája az “Alice Christmans. Karácsony a Csodák Kertjében” lesz, a kert minden zegzuga megtelik csodával és varázslattal. Ezt az interaktív produkciót Lewis Carroll világhírű műve ilhlette.

Egyedülálló élmény, amely ötvözi a botanikus kert természeti szépségét a karácsony fantáziájával és hangulatával.

Karácsony a Muelle Uno-n

November 28-én a Muelle Uno-ba is megérkezik a Karácsony, pontosabban a Mikulás. A jógyerekeknek lehetősége nyílik belépni a szobájába, a varázslatos csokoládé boltjába és személyesen elmondani neki a Karácsonyi kívánságlistáját. Az érkezését egy koncerttel ünneplik meg, a híres Vintage Band fog játszani. A koncert este 19:00-kor kezdődik.

Karácsonyi vásárok

A karácsonyi időszak számos vásárlási lehetőséget kínál, mindenki szereti meglepni a szeretteit egy kis aprósággal. Malagában ez alkalommal a kézműves piacokon, karácsonyi vásárokon tehetjük ezt meg, ahol a művészek eredeti és kézzel készített műveit tudjuk megvásárolni.

  • Muelle Uno karácsonyi vásár: november 28 és január 11 között
  • Sabor a Málaga, avagy Malaga ízei: december 4-9
  • El Corte Inglés karácsonyi faluja: november 28 és január 5 között
  • Paseo del Parque: december 1-től január 6-ig

Kiállítás „A kelet királyai”

éldátlan kiállítás, amely feltárja a keleti bölcsek titkát és örökségét. Ez az első és egyetlen lehetőség több mint 200 történelmi darab, ereklyetartó és szakrális tárgy felfedezésére, amelyek évszázados történelmet és kulturális hagyományokat ölelnek fel.

Karácsonyi balett Málagában

Decemberben Málaga két karácsonyi balett előadásnak ad otthont a történelmi Cervantes Színházban. December 29-én 20:00 órakor a komolyzene kedvelői élvezhetik a legendás „Hattyúk tava” előadást Csajkovszkij zenéjével és időtlen koreográfiájával. Január 6-án pedig a kijevi balett társulat előadásában látható a Diótörő. Mindkét előadás jegy ára 18 eurótól kezdődik.

Betlehemes út

A karácsonyi betlehemek nélkülözhetetlenek Malagában. Évente körülbelül 60 kiállítást nézhetünk meg a városban, a kézzel készített miniatúráktól a bonyolult installációkig, mozgó figurákkal, mini tájakkal és a város építészetéből ihletett jelenetekkel.

Íme egy lista azokkal a helyekkel, ahol a legérdekesebb és legszebb málagai betlehemeket láthatod: 

  • Az egyik leglátogatottabb karácsonyi betlehem a málagai katedrálisban található. Nyitvatartás: minden nap 10:00-tól 14:00-ig és 17:00-tól 20:30-ig.
  • Cofradía de Estudiantes (Alcazabilla utca): egy gyönyörű kompozíció, amelyet Málaga egyik történelmi testvérisége készített. Nyitvatartás: hétfőtől szombatig 10:30-tól 14:00-ig és 17:30-tól 20:00-ig.
  • Carmen Thyssen Múzeum: egy kiállítás, amely elképesztő részletgazdagságával tűnik ki. Nyitvatartás: keddtől vasárnapig 10:00-tól 19:00-ig.
  • Önkormányzati Levéltár: hatalmas figurák egy az Alcazaba által inspirált háttér előtt. Nyitvatartás: hétfőtől péntekig 10:00–13:00 és 17:00–20:00; hétvégén 10:00–13:00.Önkormányzati Betlehem: naponta nyitva 10:00–14:00 és 17:00–21:00 között.
  • Üveg- és Kristálymúzeum: kifinomult betlehem több mint 100 Lladró figurával. Nyitvatartás: keddtől vasárnapig 11:00–18:00.

Fontos megjegyezni, hogy a legtöbb betlehem december 24-én és 31-én délután zár, és december 25-én, valamint január 1-jén sem nyit ki.

Ajánlott olvasmány