Benalmádena végtelen strandjai

Malagától alig 11 km-re található tengerparti város érthetően a turisták kedvence. Csodálatos partjai, remek gasztronómiája, számos műemlék és kikapcsolódási lehetőség várja a nyaralókat. A 19 szebbnél szebb strandja, amit mint egy 9 km hosszú tengerparti szakasz ölel magába, télen nyáron egyaránt magához vonzza a látogatókat, hisz a kellemes mediterrán éghajlatnak köszönhetően télen is lemehetünk a partra egy kicsit kikapcsolódni (habár úszni nem tudunk). 

Vannak strandok kifejezetten kicsiknek, ahol a víz lassan mélyül és kevésbé hullámos, más strandok tökéletesek egy kis sportra, megint másik pedig, hogy elbújunk a nagy tömeg elől. Itt nem csak az emberekre gondoltak, hanem az ember leghüségesebb társára is, a kutyusokra, ugyanis van egy a kedvenceinknek fenntartott strand, kifejezetten számukra készített tusolóval. 

Malapesquera: közvetlen a Torre Bermeja strand után van, így megintcsak egy turistastrandról van szó, amely ugyanúgy tökéletes a családoknak. A majdnem mindig napos strandon számtalan étterem és bár található, ami tökéletes egy kis kikapcsolódáshoz és gasztronómiai élményhez. Sokan nem tudják, de ez a strand is kiérdemelte a kék zászlót. Emellett pedig közel van a tengerparti sétányhoz is, ahol sétálhatunk egyet ebéd után. 

Ezen a strandon nem csak passzívan tudunk kikapcsolódni, hanem aktívan is: nagyjából 200 méterre a parttól van egy miniöböl, ahol tintahalat, makrélát és kisebb halakat láthatunk. Ha pedig a búvárkodás nem lenne elég, ez a strand tökéletes egy kis windsurf-re is. 

Felszereltségét tekintve: lehet napágyat és napernyőt bérelni, van tusoló és lábmosó, éttermek széles választéka, játszótér a kicsiknek és sportpályák a nagyoknak.

Bil Bil: leghíresebb strandja a parton lévő Bil Bil vár miatt, amely egy különleges varázst kölcsönöz a partnak és tökéletes a képekhez. A part mentén fut a Paseo Marítimo (tengerparti sétány), amely tökéletes helyszín egy kis sétához. Pár perc sétára van a Parque de Paloma (Galamb park), amit a picik biztosan nagyon élveznének. Homokos tengerpart, néhány sziklásabb résszel és közepes hullámzással. Tökéletes egy kis fürdéshez. A strand könnyen megközelíthető gyalog és autóval egyaránt, a közelben van egy nem őrzött parkoló is. Felszereltségét tekintve a strandon van tusoló, mosdó, játszótér a gyerekeknek, sportrész, éttermek és napágyak.

Bil Bil strand – turismo.benalmadena.es

Santa Ana: egyik leglátogatottabb strandja Benalmadena-nak, hisz ez is rendelkezik a kék zászlóval. Tökéletes családoknak, egyrészt mert van külön játszótér a piciknek, másrészt a gyenge hullámzás és a nem hirtelen mélyülő víz kedves a gyerekeknek. A parton számos étterem is van, csak úgy mint tusoló, lábmosó, zuhanyzó vagy napágy/napernyő bérlés. Gyalogosan, mozgáskorlátozottként és autóval is megközelíthető a strand. Van egy kisebb, nem őrzött parkoló is a közelben. Mindemelett csak úgy mint a Torrebermeja, közveltenül a Puerto Marina mellett helyezkedik el.

Santa Ana strand – turismo.benalmadena.es

Torrebermeja: túrista strand a közelben lévő hotelek miatt. Emellett számos vízisport, sport és szabadidős eseménynek a házigazdája. Pálmafákkal és füves területekkel körbevett finomhomokos strand, amely tökéletes a piciknek és az idősebbeknek. A víz lassan mélyül kikötő közelsége, a tengeri áramlatok és a homokos talaj végett. Ha ez nem lenne elég, a strand közelében vagy egy torony is, egy történelmi gyöngyszem, ami bevilágítja az éjszakát. A strand erről a toronyról kapta a nevét.

La Perla o La Morera: ez egy kis öböl, az egyik legcsendesebb a környéken, mivel kissé messze van az urbanizált helyektől. A strand hossza és nagy sziklákkal körülvéve természetes és intim karaktert kölcsönöz neki. A mérete ne csapjon be, csak mert kicsi ugyanúgy vannak napernyők, napágyak és egyéb szolgáltatások, mint másik nagyobb strandokon. Arra figyelj, hogy a strand gyalogos megközelítése nem egyszerű, és mozgáskorlátozott embereknek nem ajánlott.

Arroyo de la Miel: a közelben lévő C1-es megállónak és a turisztikai létesítményeknek köszönhetően ez egy igen felkapott strand. A közelben lévő nem őrzött parkoló végett pedig még annyira is.  Homokos partja, közepesen hullámzó vize és a hullámtörőkhöz való közelsége lehetővé teszi a búvárkodást és olyan fajok megfigyelését, mint a rákok, korallok, limpetek vagy a sünök. Mivel viszonylag keskeny strandról van szó (úgy nagyjából 30 méter), így hamar megtelik, főleg hétvégenként és nyaranta, így ajánlott korán érkezni vagy napágyas ernyőt bérelni. A parton vannak chiringuitok is, mondanom sem kell, hogy kilátással a tengerre. Emellett tusolók és lábmosók is egyaránt vannak a parton, csak úgy mint játszótér a gyerekeknek vagy sportpályák a sportolni vágyóknak.

Benalnatura: Benalmadena egyetlen nudista strandja, amely a Las Yucas és a La Viborilla strandok között helyezkedik el. A sziklás beugrók és a dús növényzettel körbevett strand nyugodt és kellemes kikapcsolódást kínál a nudistáknak, akik gond nélkül tudják élvezni a napsütést és a hűs vizet. Arra figyeljetek, hogy a strand megközelítése nem egyszerű, így ajánlott lájtosan csomagolni. A strand rendelkezik tusolóval, mosdóval és éttermekkel. 

Benalcan: különleges strand az ember legjobb barátjának. 2019 júniusától ezt a strandot pet friendly-nek nyilvánították ki és ez lett Benalmadena első kuytabarát strandja. Azóta pedig kifejezetten kutyáknak van fenntartva. Pár kisebb szabályt betartva kedvencünk is élvezni tudja a nyarat és a tengerpartot, utána pedig egy gyors tusolás a kifejezetten nekik készített zuhanyzóban és akkor más a só sem lesz gond.

Benalcan – egy strand a lágylábú társainknak

Los Melilleros: hasonló kialakítású strand, mint az Arroyo de la Miel. Kedvező a búvárkodáshoz, nem túlzottan hullámzó, szép homokos partja van és többnyire turisták és családosok látogatják.

Los Melilleros strand – tusimo.benalmadena.es

Las Yucas: kis homokos strand, kavicsos és kristálytiszta vízzel. A sziklás beugrókkal elvásztott kis öblök egy egyedi és idilli hangulatot kölcsönöznek a partnak, ami tökéletes egy kis búvárkodásra és kikapcsolódásra egyaránt, a napágyaknak és filmbeillő napernyőknek köszönhetően. Ha autóval tervezel jönni, akkor a közelben van egy parkoló, nem őrzött, de legalább a közelben van. Gyalog is minden gond nélkül megközelíthető, viszont mozgáskorlátozottaknak nem ajánlott.

La Viborilla: csöndes és nyugodt strand a sziklás beugróknak köszönhetően. A homokos, kavicsos partja miatt közkedvelt a turisták között, ebben mondjuk a part természeti szépsége is közrejátszik. Tökéletes hely kisgyerekes családoknak. Sőt, még búvárkodhatunk is, mert a számos köves-sziklás résznek köszönhetően a halak és egyéb tengeri élőlények kedvenc helye.

Erről a strandról terjed egy pletyka, mégpedig, hogy ez egy másik nudista strand Benalmadena faluban, ez sajnos nem igaz. A strand hivatalos honlapján nincs sem megerősítve, sem feltüntetve, hogy ez egy nudista strand lenne. Így erre figyeljünk majd oda.

A parton található egy a strand nevét viselő étterem is, érdemes oda betérni, mert nagyon jól főznek. Híres a széles halfogásokról és az autentikus gasztronómiai élményről.

Fuente de la Salud: a legkeletibb strandja Benalmadena-nak, egyike a turisták és a helyiek legkedveltebb strandjának. Nem véletlenül, hisz egy kék zászlós strandról van szó. Könnyen megközelíthető, még mozgássérülteknek is, a közelben pedig van egy kisebb parkoló. Tusoló, mosdó, éttermek, napágy bérlés mind egyaránt megtalálható a strandon. Tökéletes helyszín, ha szeretnék pár tengeri sünit és halat látni. Vagy ha pár vízisport tevékenységet szeretnénk kipróbálni. Egyszóval ez egy finomhomokos tengerpart pálmafákkal.

Torrevigila: kristálytiszta vizű és köves aljú strand, amely lehetővé teszi a búvárkodást. Kevésbé turisztikai part, ami sokban hozzájárul a part csendjéhez és nyugalmához.  A közelben található a Parque de Paloma és a Selwo Marina, ha egy kis mozgásra vágynánk. A strandon pedig bérelhetünk napágyat/napernyőt, van játszótér a gyerekeknek, sportpálya, mosdó, tusoló, éttermek… 

Megközelítése egyaránt könnyű gyalog, mint kocsival, és van mozgáskorlátozott személyek is minden gond nélkül le tudnak jutni a partra. A közelben pedig egy buszmegálló is van, ha nem szeretnénk vezetni.

Ezen kívül a közelben találunk egy másik őrtornyot is: a Torrequebrada-tornyot. Neve ellenére közelebb van ehhez az öbölhöz, mint a Torrequebrada strandhoz. Úgy tartják, hogy ezt a tornyot még a muszlimok építették, és nevét az idő vasfogának köszönheti, mert a XVI. században többször újjáépítették. A tengerpart legstratégiaibb pontján található: Torremolinos és Fuengirola között.

Carvajal: Benalmadena utolsó strandja, amit félig Fuengirolával oszt meg. de mint jó testvérek a partot szétosztották egymás között. A benalmadenai rész ami azt illeti eléggé felkapott strand, egyrészt a fiatalok által, másrészt pedig a családok által. Homokos tengerfenékkel rendelkezik és mérsékelt hullámokkal, ez a település egyik legnagyobb strandja. A parton nem csak napozni és strandolni lehet, a közelben van egy tengerparti ösvény, ahonnan csodás kilátás nyílik a tengerre. A part könnyen megközelíthető és még egy parkoló is van a közelben, emellett pedig a szokásos felszereltséggel rendelkezik: tusolók, lábmosók, napágy bérlés, mosdók, éttermek.. A Cercanías (C1) közelségének hála pedig még vonattal is mehetünk. 

Carvajal strand – turismo.benalmadena.es

Bonita: tökéletes a kicsiknek a hullámtörőknek hála. Sötét homokos part néhány helyen sziklákkal, de kristálytiszta vízzel szintúgy a hullámtörőknak hála. Sokszor egykalap alá veszik a Malibu és az Arroyo Hondo stranddal, egyfelől mivel szomszédos strandok, másfelől a hasonló tulajdonságok miatt. A három strand együtt nagyjából 600 méter hosszú és 15-20 méter széles. A parton vannak tusolók, lábmosók, éttermek..

Malibu: ne csapjon be a neve, ez nem egy malibui strand. Ahogy azt már fentebb említettem ez a tengerparti szakasz nagyon hasonlít a Bonita strandhoz, minden tekintetben: a homok fajtája, a víz minősége, a szolgáltatások és egyéb kényelmi szempontok. 

Tajo de la Soga: az egyik legvadabb és legszabálytalanabb strand, amely miatt nem nagyon szokott zsúfolt lenni. Durva és sötét homokkal rendelkezik, és több, különböző méretű öble van sziklákkal elválasztva. Vadsága ellenére a part gyalogosan egyszerűen megközelíthető, sajnos viszont nincs mozgássérülteknek kialakított rész. Egy kisebb parkoló, tusolási és napernyő/napágy bérlési lehetőség van.  

Torremuelle: sötét homokos-kavicsos strand, ami nagyjából 1 km hosszú. Bőven van hely rajta, de feltehetőleg a kissé kavicsos partja miatt kevésbé látogatottabb. A strand voltaképpen megannyi szabálytalan öblöknak ad otthont, ahol a homokos puha talaj keveredik a sziklással. Annyi biztos, hogy a parton lehet surf-zni, vannak napágyak és éttermek, vize pedig alkamas egy kis búvákodásra is. Gyalogosan minden nehézség nélkül megközelíthető – kivéve mozgáskorlátozottakat-, és egy közeli parkolóban pedig parkolni is lehet.

Torremuelle strand – turismo.benalmadena.es

A magányos és csendes jellegű Torremuelle strand a közelében lévö keresztény őrtoronyról kapta a nevét, amit nem máshogy hívnak, mint Torre del Muelle (mivel a római idők óta létezik egy móló ebben az öbölben) vagy Torre de Benalmádena. Torremuelle fontos lehorgonyzóhely volt az ókorban, amit at a víz alatti maradványok és a közeli Villa Mauritania is bizonyítja. Így nagy jelentőségű volt, tekintettel a hajók könnyű dokkolására és a Benalmádena kastély közelségére. A torony építésének sajnos dátuma ismeretlen, de jelenlegi formáját az XVI. században végzett felújításnak köszönheti.

Torrequebrada: ez a strand a 90-es években végzett strand felújítás előtt nem létezett. Kicsi mérete és kavicsok jellege miatt nem annyira felkapott strand, még a nyári főszezonban sem. Viszont ettől lesz tökéletes egy kis nyugodt napozásra és csobbanásra. Bérelhetünk napágyat, sétálhatunk a strandon, pihenhetünk… a partra a lejutás kissé nehéz, így mozgáskorlátozottaknak nem ajánlott. 

A leggyorsabb módja, hogy eljussunk Benalmadenaba az a kocsi bérlés, a legegyszerűbb pedig a C1-es Cercanías vonat. Nyilván az autó valamivel több kényelmet és annál is több szabadságot nyújt, például a Colomares kastélyba egyszerűbb és gyorsabb autóval eljutni. A legnagyobb hátulütője talán az a parkolás, mint Malagában, Benalmadenaban is könnyebb fehér hollót látni, mint szabad parkolót az utcán. Így célszerű parkolóházban parkolni. Nem mondom, hogy először ne fussatok egy kört szabad parkoló után kutatva, de legyen egy B terves parkolóház is. 

Ingyenes parkolók: 

  • Aparcamiento Playa Arroyo de la Miel: ingyenes, homokos parkoló gyalog 15 perce a Parque de Paloma-tól és 30-ra a kikötőtől. Cím: Pje. del Águila, 8, 29630, Benalmádena, Málaga
  • Aparcamiento de Tivoli: félig ingyenes parkoló, fizetni kell pár eurót a helyieknek (szimbolikus összeg), 15 percre gyalog a Selwo Marina-tól és fél órányira a kikötőtől. Péntekenként 9:00 és 15:00 között a helyi piac miatt nem lehet parkolni. Cím: JF26+4P, Benalmádena, Málaga, España
  • Parking Pueblo Quinta: ingyenes parkoló egy bevásárlóközpont mögött, 10 percre gyalog a Selwa Marina-tól és 20 percre a kikötőtől. Cím: Unnamed Road, 29630 Benalmádena, Málaga
  • Parking publico: ingyenes parkoló, de nagyon szűk. Pár eurót szoktak kérni a parkolásért főszezonban, és hamar betelnek a helyek. Közel van Benalmadena Pueblo-hoz. Cím: Av. de la Vista, 45, 29639 Benalmádena, Málaga
  • Aparcamiento reciento ferial: pici parkoló kevés hellyel, de lehet szerencsétek. Cím: 29639 Benalmádena, Málaga

Fizetős parkolók:

  • Parking Puerto Marina: fedett és kültéri parkoló, nagyjából normális áron. Cím: Av. del Puerto Deportivo, 29630 Benalmádena, Málaga
  • Parking La Mezquita: Arroyo de Miel központjában van a Plaza de la Mezquita alatt. Cím: C. del Pilar, 2, 29631 Benalmádena, Málaga, España
  • Parking Torrequebrada-Casino: közvetlenül a part mellett van, 9 emeletes parkolóház. A kikötőtől 50 percre van gyalog, így érdemesebb akkor parkolni itt, amikor csak strandolni szeretnénk a közelben. Cím: HFJ5+27, Benalmádena, Málaga, España
  • Parking Solymar: 300 méterre a kikötőtől, fizetős parkoló. Cím: Pl. Solymar, 3, 29630 Benalmádena, Málaga, España
  • Parking Hospital Chare: még egy fizetős parkoló, kicsivel több mint egy órás sétára Benalmadena központjától. Cím: HCXR+F5, Benalmádena, Málaga, España
  • Parking Playa-Los Patos: Los Patos hotel alatt lévő parkoló. Gyalogosan 40 percre a kikötőtől és 15 percre a Selwo Marina-tól. Cím: C. Torrealmádena, 5, 29630 Benalmádena, Málaga, España

A legegyszerűbb megoldás pedig a Cercanías vonat. Csak felszállunk rá Malaga központjában és leszállunk Benalmadena valamelyik megállójában. Nyilván hátránya, hogy időhöz vagyunk kötve, így kevésbé rugalmas. Egy odaút jegy ára 2,05€ (kártya megvásárlása nélkül). Attól függően, hogy mit szeretnénk megnézni leszállhatunk a Benalmadena-Arroyo de Miel vagy El Pinillo megállóban. 

Tengerparti város révén Benalmadena is bővelkedik chiringuitos-okban és marisqueria-kban (kifejezetten halas étterem), emellett pedig a tapas bárok száma is kiemelkedő. 

A legismertebb marisqueria az a Los Mellizos és Benalmadena-ban olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy közvetlenül a kikötőben van csodás kilátással arra. Nem a legolcsóbb hely, de tökéletes arra, hogy megkóstoljuk a helyi halkülönlegességeket.

Ha inkább a húsért vagytok oda, akkor az Asador Gaucho grill a ti helyetek: hamburgerek, oldalas, hátszín, bistec.. minden ami hús.

Amennyiben egy tapas bár mellett tennétek le a voksotokat, akkor ott a La niña tapas bár. Leginkább bravas szószos sült krumplit, sajtot, ecetes szardellát és egyéb tapas-t tudtok ott enni. Egyszerű, de nagyszerű és még olcsó is. 

Ajánlott olvasmány