Programfüzet: Malaga 2022/augusztus

A legjobb dolog a nyárban – azon kívül, hogy jó meleg van és lehet strandolni- az a sok-sok színes és változatos program. Itt augusztus sem telik unalmasan, ebben a hónapban ünneplik a Feriát, ami egy hatalmas egyhetes mulatság, de mellett vannak még kiállítások, gasztronómia fesztiválok és koncertek. Kérlek azt vegyétek figyelembe, hogy sok esetben az utolsó pillanat utolsó pillanatában jelentik be, hogy megtartják az eseményt/programok/koncertet és így ez a poszt sem tartalmaz mindent. Amint tudom (és amint ők is tudják) frissíteni fogom a posztot.

Sportesemények

Jabega Regatta: a tradicionális jabega csónakok versenye is visszatér már ebben az évben, immáron hatodjára. A verseny augusztus 6-án kerül megrendezésre a malagai kikötőben.

Úszóverseny a kikötőben: a javuló helyzet miatt úgy döntöttek, hogy már idén megrendezésre kerül az úszóverseny Malaga kikötőjében. Az eseményre augusztus 7-én szombaton kerül sor és a résztvevőknek 1km-t kell úszniuk. Az első úszó reggel 10:50-kor ugrik a vízbe.

Spanyol fesztiválok

Feria augusztus hónapban
Az idei Feria hivatalos plakátja

2 év után visszatért a Feria a malagaiak életébe és újra lehet menni bulizni. Az eseményt augusztus 12-én nyitják meg egy tengerparti tűzijátékozással és egészen augusztus 20-áig tart. Hogy mire is számíts ezen a héten? A belváros tömve szokott lenni már a déli óráktól kezdve, mindenki iszik, táncol és mulatozik. Ha nem szereted a tömeget, akkor inkább a délelőtti órákban tégy ott látogatást. Az este folyamán pedig a Feria hivatalos terén folytatódik a bulizás, ahol streetfoodal, zenével és hullámvasáttal várják a látogatókat.

Augusztus 15 és 19 munkaszüneti nap Malagában, így készülj fel, hogy a legtöbb bank és cég zárva lesz. A Feria idején sok ember szabadságra megy és akinek saját boltja vagy vállalkozása van bezár egy-két hétre, így ne lepődj meg ha számos boltot zárva találsz.

Gasztronómiai programok augusztus hónapban

A legjobb gasztronómiai fesztivál: a paradicsom fesztivál. A közelben lévő Guadalhorce völgy egy különleges gasztronómiai fesztivállal készült idén is, aminek a főszereplője nem más, mint a gömbölyded piros zöldség (igazából gyümölcs): a paradicsom. Nem is akármilyen paradicsomról van szó, hanem a huevo de toro (a bika töke) fajtáról. Számos étterem válalta, hogy elkészít egy egyedi ételt, aminek a legfontosabb összetevője ez a paradicsom lesz. A programban résztvevő éttermek listáját itt tudjátok megtekinteni és egészen augusztus végéig lesz időtök, hogy megkóstoljátok az éttermek egyedi ajánlatait.

Paradicsomfesztivál olééé

Egy kis kikapcsolódás

Nyitott nyári mozik Malagában: még egészen augusztus 11-ig élvehetjük. A minden évben megrendezésre kerülő Nyitott nyári mozi a város 11 negyedében elérhető, megtapasztalható és megnézhető. A 118 vetítés közül mindenki megtalálja a neki kedvére valót, a helyszín pedig a tengerpart, emellett különböző parkok és más nyilvános helyek a város 20 különböző pontján. Mindegyik vetítés este 22:15-kor kezdődik, kivéve az Albeniz moziét, ami délelőtt 11-kor.

Az idei évi 20 helyszín a következő lenne:

Szabadtéri mozi a tengerparton
  1. Belváros: Cine Albéniz, San Miguel park, Plaza del Patrocinio – Patrocinio tér, Malagueta strand, Carmen Thyssen múzeum és Auditorio Eduardo Ocón
  2. Malaga keleti része: El dedo strand, El Palo strand és Playa de Las Acacias strand, Pedregalejo strand
  3. Ciudad Jardín: Parque de la Alegría – Alegría park
  4. Bailén Miraflores: Parque del Norte – Norte park.
  5. Palma- Palmilla: Parque Martiricos – Martiricos park.
  6. Cruz Humilladero: Centro Social Rafael González Luna
  7. Carretera de Cádiz: Parque del Oeste – Oeste park, Misericordia strand és Plaza de Tabacalera- Tabacalera tér.
  8. Churriana: Plaza de la Inmaculada – Inmaculada tér.
  9. Campanillas: CEIP Francisco de Quevedo és CEIP Cayetano Bolívar.
  10. Puerto de la Torre: Caseta municipal del recinto ferial.
  11. Teatinos – Universidad (Egyetem): Parque del Cine.

Részletesebben itt: https://festivaldemalaga.com/cineabierto/

Augusztus hónapban a Botanikus Kert (Concepción Botanical Garden) 4 alkalommal is rendez vezetett kertitúrákat.  A 90 perces látogatában bemutatják a kert történelmi részét, a régi könyvtárat és a romantikus kilátót. A belépö ára 7,50€ és szükséges elöfoglalás a következö számon: 951 92 61 80.

Augusztus és a dallamok

Alegría flamenco: az Alegría Flamenco y Gastronomía étteremben autentikus flamenco show-t és csodálatos mediterrán ételeket élvezhetünk. A Málagai kikötőtől és a Muelle Unótól néhány méterre, a La Malagueta emblematikus negyedében található étteremben minden nap este 20:00-kor és 22:30-kor flamenco előadást tartanak. A műsor 60 perces, a színpadon pedig táncolni, énekelni és gitározni fognak. Az előadás mellett pedig nyugodtan élvezhetjük a mediterrán vacsorát. A vacsora másfél órával a műsor előtt kezdődik, így az egyik késő délután 18:30-kor és a másik este 20:00-kor. Több informáciért látogassák meg az étterem honlapját. Előadás 25€, vacsi+előadás: 54€

Zarzuela és operaest: az opera és a zarzuela leghíresebb dallamai megérkeztek a tartomány legemblematikusabb helyeire. Malaga városán belül a Jardín Botánico Histórico La Concepciónon kerül megrendezésre. A pontos dátuma az előadásnak: július 5 este 22:00. A belépés a koncertre ingyenes, de javasolt időben érkezni, mert a helyek gyorsan elfogynak.

Tardeo & Music – Délután és a zene: Megint csak ingyenes koncertre invitálnak minket, ez alkalommal a Hotel Castillo de Santa Catalina-ba, amia z El Limonar-nál van. A koncertek hétvégente vannak a hotel elbüvőlő kis kertjében, ahol lehetőségünk van italokat és tapasokat is kérni. A koncerthez asztalfoglalás szükséges, amit ezen a telefonszámon megteketnek: +34 952 212 700 vagy írhatnak e-mailt is erre a címre: sbcastillo@sohohoteles.com

Íme az előadások június hónapban:

  • 5.-e péntek: Chanwei, Flamenco fusion
  • 6.-a szombat : Roberto Cantero, Funk és R&B
  • 26.-a péntek: Noe Sakura Jazz
  • 27.-e szombat: Easy Riders fog játszani 60-as és 70-es évekbeli zenét

A hotel gyalogosan is megközelíthető: a városközponttól nagyjából 30 percre van. Mehetünk taxival is, vagy busszal: szálljanak fel a 32-es és a 33-as buszra az Alameda Principal-on és menjenek el egészen a Avenida Pintor J. Sorolla (Miramar,.stop 1108), majd egy 10 perces séta következik fel a hegyre. Amennyiben rendelkezésükre áll autó, azzal is nyugodtan mehetnek, mert a hotelnek van parkolója.

Kiállítások augusztus hónapban

A titkos kertem: a Muelle Uno-n található sétány idén nyáron egy kiállításnak ad otthont egészen augusztus 23-ig: A titkos kertem. Arne Quinzce belga művész kiállítása.

A kiállítás egyik darabja

CAC: az eklektikus kortárs művészeti múzeumnak 2 fő kiállítása van ebben a hónapban:

  • Ben Sledsens – ez az első spanyol kiállítás a belga művész számára, és 16 festménye látható a múzeumban szeptember 11-ig.
  • Erik Parker – Az Easy Freedom ennek a német születésű, az Egyesült Államokban élő művésznek a retrospektívje, amely egy 40 művet tartalmazó gyűjtemény. Augusztus 28-ig.

Amíg ott vagy, ne hagyd ki az állandó gyűjteményt és a környék megtekintését.
Nyitvatartás: keddtől vasárnapig 9-től 14-ig és 17-től 19.30-ig. A belépés ingyenes.

CAC kiállítás

Oroszmúzeum: talán nem meglepő, de nem érkezett új orosz kiállítás az Oroszmúzeum, mivel ebben a hónapban sem küldött új kiállítási alapot az Orosz Nemzeti Múzeum Malagába. Ezért (sajnálatos) módon, de minden megváltozott ebben a múzeumban. A most itt látható kiállítást a Picasso Alapítványnak köszönhetjük.

  • Szüntelen Picasso. Szabadság és élet: Picasso több mint 150 művén keresztül csodálhatják meg a művész határtalan kreativitását. A kiállítás a művésznek a különböző életciklusait mutatja be könyveken, képeken, rajzokon, festményeken és kerámiákon keresztül.
  • Az álmok okai:  ez a kiállítást 8 részre osztották, mindegyik másik oldalról közelíti meg az álmokat. A festményeken olyan híres művészek alkotásait láthatjuk, mint Henry Moore, Joan Miró, Francis Bacon, Georges Ségel, Joaquín de Molina és a helyi Chema Cobos.

Nyitvatartás: keddtől vasárnapig 9:30-20:00. Vasárnap délután 5 óra után ingyenes.
Jegyár: állandó kiállítás 8€, átmeneti kiállítás 4€, kombinált jegy 8€.

Carmen Thyssen múzeum: A múzeum most ünnepelte 11. évfordulóját, és továbbra is megtekinthető a “Spanyol művészetet a 18. és 19. Századból” című kiállítás, amelyet az állandó gyűjteményben láthatunk. Szintén látható a legújabb ideiglenes kiállítás, a “Real(ism). Új figurák a spanyol művészetben 1918-tól 1936-ig”. Több mint 80 festményt, szobrot, vázlatot és rajzot tartalmaz olyan művészektől, mint Arteta, Dalí, Gargallo, Miró és mások. Megtekinthető egészen szeptember 4-ig.

Nyitvatartás keddtől vasárnapig 10 és 20 óra között, 10 euró (6 euró a belépéshez 2.30 és 16 óra között), vasárnap 17 órától ingyenes.

Picasso múzeum. Dél-Spanyolország leglátogatottabb múzeumának állandó gyűjteménye, a Beszélgetések Picassóval 2020-2023. A kiállítás a 20. század legnagyobb művészének 8 évtizedes művészi kreativitását mutatja be. A múzeum nemrég nyitott egy új szobát (Sala XII), amely 19 kerámiát és 3 Picasso által 1931 és 1962 között készített festményt mutat be.  Emellett láthatjuk még 22 művet is a La Californie vázlatfüzetéből, amelyet 1956-ban Cannes-ban rajzolt.

Emellett még 2 átmeneti kiállítással várják a látogatókat:

  • Paula Rego: a portugál művész hatalmas retrospektív kiállítása is itt található. Ö az, aki újradefiniálta a figuratív művészetet és forradalmasította a nők ábrázolását a művészetben. Mintegy 80 műve látható- a múzeumban egészen augusztus 21-ig.

Nyitvatartás: minden nap reggel 11:00- tól este 19:00-ig
Belépőjegy: 9€, vasárnap este 6 után a belépés ingyenes

Pompidou Centre: a legújabb kiállítás, a Mi Időnk, most érkezett el, és imádjuk! hat részre oszlik: szabadidő, üdülési idő, belső idő, interspatial idő, befelé forduló idő és konfrontáció ideje. A kiállítás célja, hogy bemutassa a művészek munkáját a 20. század elejétől napjainkig. Ne várjanak egy tipikus  kiállítást, mert ez nem az. Ez egy gondolatébresztő és inspiráló kiállítás festményekből, szobrokból, videókból, fényképekből és installációkból. A művészek között ott van Accardi, Léger, Matisse, Picasso és Zangewa.

Our own time kiállítás
  • Japán építészet az 1950-es évektől: a Pompidou Központ időszaki kiállítása 30 japán építész munkáival tér vissza az építészethez. Rajzokat, terveket és modelleket láthatunk Kenzo Tange-től, Kisho Kurokawa-tól és Sou Fijimoto-től. Szeptember 19-ig tart az esemény.

Nyitvatartás: szerdától hetfőig reggel 9:30-tól este 18:00-ig
Belépőjegy: álladó kiállításra 7€, mind a kettőre (állandó és időszaki) 9€. Vasárnap délután 16:00-tól ingyenes

Ajánlott olvasmány