Gibralfaro, avagy egy vár a belvárosban…

Gibralfaro

Malagának van egy csodálatos kis mór vára, amit 10. században épített Abd-al-Rahman I, ez nem más, mint a Gibralfaro vár. Elsősorban az Alcazabába védelmére szolgált, és lakóhelyként használták az éppen ott táborozó seregek. 1487-ben a spanyol Katolikus Királyok hódítása után, I. Ferdinánd király ideiglenes rezidenciájaként látta el funkcióját. Sőt, ő rendelte el, hogy Malaga címerére felkerüljön a vár.

A vár gyökerei és történelme

A Gibralfaro vár két sor várfallal rendelkezik, nem bíztak semmit a véletlenre, és 8 toronnyal. A külső fal, mely régebben összekötötte a várat az Alcazaba-val, cikk-cakkban fut végig a vár körül. Erre a külső várfalra lehetőség van felmászni is, természetesen lépcsőn, és körbe tudjuk járni az egész várfalat, ahonnan pazar kilátás nyílik a tengerre, a kikötőre és szinte Malaga egészére.

Régebben az az összekötő fal, mely a fellegvárat és a várat ölelte magába, látogatható volt, de sajnos napjainkban már nem.

Két részre lehet osztani a vár belső részét. A felső része, mely a Fő belső udvar nevet kapta, és ahol az interpretációs központ található. Az említett központban Malagáról és a vár történetéről olvashatunk. interaktív térképen magyarázzák el, hogy egykor mi mi volt és számos értékes tárgy van kiállítva. Ezen a területen van még a Főtorony, ami több, mint 17 méter magas, egy föníciai kút és a fürdők.

Az alsó részén található a volt fegyverraktár, a hadsereg és a lovasság laktanyája. A Fehér torony, mely északkeletre  néz, egyike a legjobban látható tornyoknak, belsejében ciszternák, melléképületek és raktárak vannak. Talán a legérdekesebb tornya a várnak.

Gibralfaro vár meghódítása

Maga a vár a történelmi belvárosban található, amúgy egy domb tetején van (kicsit nagyobb, mint a kecskeméti domb, de csak egy leheletnyit…), ahová először is fel kell sétálni. Nyáron a meghódításával akadhat egy kis gondunk, viszont a látvány mindenért kárpótol. A vár két oldal felől is megközelíthető, attól függ ki hogy bírja a meleget és a kaptatókat.

Egy kis térképen berajzoltam melyik két útról is van szó, ha kényelmesebben szeretnénk feljutni a hegy tetejére, javaslom a kék utat (az utca vagy út neve: Calle mundo nuevo, nincs kitáblázva, de ha valaki szeretné GPS-be beütni, akkor így tud rákeresni), ami egy fa árnyékos úton vezet fel, a másik –piros- pedig egy eléggé kaptatós és csúszós utacska.

A Gibralfaro várhoz vezető utak bejelölve a térképen.
A kék és a piros út a Gibralfaro várhoz.

Az én javaslatom, hogy felfelé legyen a kék út és lefelé a piros, mivel a piros útról gyönyörű a kilátás és az út mentén még egy kilátó is van, így sajnálatos lenne kihagyni. A tipikus málagai képet a bikaviadal arénával és az öböllel ebből a kilátóból lehet a legjobban lencsevégre kapni.

Kisgyerekes családoknak elsősorban a kék utat ajánlom felfelé, mivel kicsit a félút után van egy játszótér pár paddal és asztallal, ahol meg tudnak állni pihenni, nassolni egy jót és a gyerekek is tudnak egy kicsit játszani, majd újult erővel tudják folytatni a sétát.

Gyönyörű kilátás

Egyszer felérve a várba, csodálatos kilátás nyílik majd Malaga egészére. Nem szeretném előre mindent megmutatni a várból, de hagyok itt pár szép képet kedvcsináló gyanánt. Mindent összefoglalva szerintem nem fog csalódást okozni ez az emlékmű, még a sok séta ellenére sem.

Hasznos információk

Nyitvatartás

Nyáron (Június 1-től Szeptember 30-ig)

Hétfőtől vasárnapig: 9:00-20:00

Utolsó belépés: 19:15

Vasárnap délután 2-től ingyenes a belépés

Télen (Október 1-től Május 31-ig)

Hétfőtől vasárnapig: 9:00-18:00

Utolsó belépés: 17:15

Vasárnap délután 2-től ingyenes a belépés

Zárva: Január 1, Február 28 és December 25

Belépőjegy

●   Normál: 3,50 €;
●   Kombinált jegy (Alcazaba és Gibralfaro): 5,50€
●   Kedvezményes jegy (tanuló és nyugdíjas): 1,50 €
●   Ingyenes belépés vasárnap délután 2-től

Megközelíthetőség

Kék és piros út (lásd térkép), helyi busz is jár fel (taxival is fel lehet menni, de busz is jár fel: számszerint a 35-ös számú, jegyár: 1,30 €, link a menetrendhez.

Látogatás hossza

Legalább másfél-2 óra, hogy kényelmesen meg tudjuk nézni mindent és legyen elég időnk képeket készíteni.

Pontos cím

Camino Gibralfaro 11, 29016, Málaga

Weboldal

Ezen a weboldalon tudtok jegyet venni: http://alcazabaygibralfaro.malaga.eu/es/visitas/horarios-y-tarifas/

Tutitipp

Fent a várban van egy kis kávézó, turista árakkal, így ha olcsón szeretnénk megúszni, jobb hogy ha van nálunk egy kis víz és nassolnivaló. Nyáron mindenféleképpen legyen nálunk víz, főleg augusztusban és júliusban! A bejáratnál vegyünk magunkhoz egy térképet, hogy biztos ne hagyjunk ki semmit sem. Kényelmes cipőben menjünk, mert a várban a lépcsők számos helyen meredekek és nagy a távolság két lépcsőfok között.

A történelmi háttér eredeti forrása itt megtalálható.

Ajánlott olvasmány